,,Jer, jer kikelet, seprűzd ki a hideget,

ereszd be a meleget, dideregtünk eleget!”

Kedves Szülők!

‌Pénteken a Boróka óvodában vidám télbúcsúztatót, farsangot tartottunk. Természetesen minden csoportban nagy izgalom, hosszas készülődés, díszítés, tervezgetés, kézműveskedés előzte meg ennek a néphagyományokra épülő ünnepnek a megrendezését. A vírusjárvány miatt a korábbi szokásainktól eltérően most a szülők, családok részvétele nélkül mulattunk, de azért nem nélkülöztük segítő együttműködésüket, amire most is, a korábbiakhoz hasonlóan számíthattunk. A magyar farsangi szokásokra jellemzőek voltak a köszöntők, maszkos-jelmezes felvonulások, alakoskodások. Ezek közül legismertebb a mohácsi busójárás, ami a sokácok jól ismert népszokása. A busójárást egyes elméletek szerint az az ősi hiedelem hozta létre, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap legyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, hangoskodással, zajkeltéssel, alakoskodással űzték el őket és a telet jelképező szalmabáb, kiszebáb elégetésével vettek búcsút farsang napján a hosszú téltől.

‌Óvodánkban is elkészült a kiszebáb, amire minden csoportban ráirathatták a gyerekek, hogy milyen rossztól, rossz szokástól, tulajdonságtól szeretnének a kiszebáb elégetésével megszabadulni. Bizony sokan megfogalmazták a betegséget, a vírusokat, a rossz álmokat, verekedést, a cumit, hisztizést, cumisüveget, bogarakat, sőt, volt, aki a háziport is feliratta. A következő sok-sok képen láthatják majd, hogy az óvodásaink hogyan várták a farsangot: készültek bohócfejek, szemüvegek, busóálarcok a vidám kézműveskedések során.

‌Minden csoportban nagyon ötletes jelmezek tették színessé a farsangi karnevált. Természetesen nem maradtak el az ügyességi és versenyjátékok sem, mint pl.: a székfoglaló, ping-pong labda fújó, perec-evő, szörp-ivó, tejszínhab nyaló verseny. Volt szobros játék, táncverseny, pufiösszeragasztás, seprűadogató, célba dobó verseny, fakanállal való lufiterelgetés, tyúk-ütő játék is, úgyhogy mindenütt a gyerekek vidám éneke és nevetése zengte be az óvodát. A sok verseny, tánc, játék után pedig a hagyományokhoz híven az udvaron elégettük a kiszebábot mondókák, éneklés, zajkeltés, csörömpölés közepette. Reméljük, sikerült elkergetni minden rosszat és a hideget is!

‌Gyermekeink jól szórakoztak a téltemető farsangi mulatságunkon és vidáman, nagyon jó hangulatban kezdődhet a tavasz várása.